Kezem érintése, játéka.
2013 március 19. | Szerző: Joli |
Érintése? Hah, messze volt ez attól az elején. Játékossága volt csak. Mint amikor először megpillantottalak és tapsikoltak, kifejezve, hogy ó itt egy nő. Tetszik ahogy átvonul, ahogy tippen a lába, miként hátrafordul és konstatálja a hódoló szemeket. Szóval elsőre csak tapsikolt.
Aztán összedörzsölődtek, hogy érdemes egy próba. Tudod, olyan összegabalyodást játszanak. Ujj, az ujjakkal. Mintha te lennél az egyik és én a másik. Meg olyan imához, mert átjött valami tőled. Át a mozgásodból, át a hátra tekintésedból. Felkínálva magad ösztönből az arra érdemesnek. Érzékeltem és az ujjaim csettintettek. Előbb az egyik kéz, majd a másik, majd egyszerre is. Csit, csat, csatt. Megvagy, megvagy. Rád vártam talán. Rád, hogy a kezem ne csak tapintson, hanem teljes legyen és karolhassalak.
Hát integess és gesztikulálj, tán felfigyel a játékra!
Kinyitottam hát széles ölelésre karomat, tenyeremmel felfelé feléd, hogy lássad adok, kínálok. Ha kellett hadonásztam, hogy figyelj itt vagyok. Változó sikerrel. De, észrevetted! Észre vetted, de új leckét adtál. Távolabb húzódtál, várva, hogy mit tudok még. Tudok, Megvagy! Reggeli köszönés egy kézfogással, de elsuhant a lehetőség. Elsétáltál mellettem. Más számára kedvesen, nekem pedig tested csak egy ütemet dobolt. Ki vagy te? Ki vagy te, hogy ilyet merészelnél? Maradt a játék, a kezem játéka ahogy körberajzoltalak elvonultadban. Ez a legszebb homokóra mit láttak a kezeim. Ívek hajlanak ide-oda. Két kézzel rajzolva oly csodás.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: